Ugrás a tartalomra
vargamiklos
Dr.Varga Miklós

 

Egy jó ötlet megfelelő keretek között képes jobb világot teremteni…Ez az egyik vezérgondolata az ötletből dollárnak, ami mellett joggal kitart az egyik alapító Dr. Varga Miklós, aki már hosszú ideje mentorál ötleteket, projekteket. Régóta beszélünk már róla, hogy összehozzuk ezt az interjút, hiszen Te is előadtál a novemberi Juhhé! Business rendezvényen, ami nagyon lelkesítőre sikerült, de…

Tulajdonképpen hogyan vált Amerika az életed részévé? Kalandvágyból kerültél ki?

Az élet hozta, akkoriban karate sportolóként kerültem ki egy ösztöndíjjal és volt szerencsém megnyerni a pánamerikai bajnokságot.

Hány év tapasztalattal sikerült ezt?

Ekkor már 14 éve karatéztam és 1986-ot írunk.

Azóta nagyon sok év eltelt, hogy lett a mesterből közjegyző?

Amikor Amerikában voltam, nagyon megtetszett ez a világ és elkezdtem gondolkodni azon, hogy mit csináljak itt. Volt egy barátom, aki egyébként közjegyző volt, nála voltam gyakornok.

Ez rendben van, de egyik nap úgy keltél fel, hogy „Én közjegyző szeretnék lenni”?

Visszajöttem, éltem itt is egy rövid időt és visszamentem, de azóta is kétlaki életet élek, hol itt vagyok, hol ott. A közjegyzőség egy érdekes foglalkozás, részben tudatos volt a választás, mert mindig is érdekelt a jog, nem akartam ügyvéd lenni, de ez a közjegyzősködés tetszett. Emellett a foglalkozásomból kifolyólag immáron 18. éve már, hogy az Európai unióból viszek ki az Egyesült Államokba projekteket és ennek egyik elengedhetetlen jogi eljárásához szükség van egy közjegyzőre.

Úgy tűnik akkor ez adta magát! És mi a helyzet a jelennel?

Azóta már több mint 850 projekten vagyunk túl, havonta tucat számra találnak meg ötletekkel, vannak köztük nagyon jók, vannak zseniális ötletek, de sajnos nem mindegyik ötletből lesz végül világmegváltó projekt. Azt azért elmondhatom, hogy a közel két évtized alatt közel 7,3 milliárd dollárnyi projekt értéket sikerült bejuttatni az Egyesült Államok területére.

Kis ötletek vagy nagy ötletek?

Abszolút, mivel a kis ötletekből lesznek a nagy bizniszek. Ámbár szerintem nincs olyan, hogy kis ötlet vagy nagy ötlet. Szerintem van az ötlet, amit a piac, a realitás és a beletett munka dönti el, hogy marad kicsiben vagy ki tudja nőni magát és lesz belőle egy több milliós vagy milliárdos ötlet.

És ha valaki egy pizzériát szeretne kint nyitni, annak is ajánlod?

Pizzériából van azért már odakint egy pár, de van jó pizzéria és van rossz pizzéria is. Ha ő tud egy olyan extra hozzáadott értéket adni, amitől még jobb pizzériát lehet indítani vagy még finomabb pizzát lehet készíteni, aminek emellett jó a marketingje és valóban megszeretik az emberek, abból akár indíthat egy franchise üzletet is, ami az egyik legnagyobb üzlet.

Ha Ázsiába nyertél volna bajnokságot, akkor oda vittél volna ki üzletet?

Az amerikai piac egy borzasztó erős piac, ugyan a világ lakosságának mindössze csak a 3,9% él ott, addig a világ össz GDP-jének a 24,34%-a az USA-ban termelődik meg, ugyan második Kína 14,8%-al, majd végül japán 5,9%-al, de nem csak ezért döntöttem így. Először is ez egy erős piac, a második ok, hogy a lakosság és az össz GDP arányait tekintve a fizikai vagyon 40%-a az USA területén van. Ezért óriási tőkekoncentráció van, emellett nyitottság, befogadó készség, ami azt mutatja, hogy érdemes ott szerencsét próbálni. Valamint általános tapasztalat, hogy ami az USA területén sikeres lesz, az jobbára a világ minden részén sikeres lesz.

 

grafikon

Az amerikaiak mennyire fogadják be az országon kívül eső embereket?

Aki nem indián az Egyesült Államokban, az mind bevándorló, vagy valamelyik őse bevándorló volt. Ebből adódóan a nyitottság megvan, ha valaki tisztességesen, legálisan és korrekt módon közelít az országhoz, akkor az amerikaiak befogadják és támogatják és lehetőséget adnak, hogy kibontakozzon. Az USA a világgazdaságát meghatározó nagyhatalom, függetlenül attól, hogy a jövőben első-második-harmadik lesz, megkerülhetetlen hatalomként van jelen és a befogadás, nyitottság és a mindent kipróbálok attitüd jellemző az amerikaiakra.

A magyarok „még mindig az éhes (hungry) emberek országa” a szemükben?

Alapvetően szeretik a magyarokat, ismerik a Nobel díjas tudósainkat, rengeteg magyar van, akik kórházakban, egyetemeken magas pozíciót töltenek be, sőt az Obama kormány egyik volt pénzügyminisztere is magyar származású volt, aki a vállalása idején végig pozícióban volt. Ha valaki ügyes, szorgalmas, kitartó, van fantáziája és merészsége, annak nagyon jó esélyei vannak. Persze a siker nem garantált, az is lehet, hogy el fog bukni először-másodszor, sokadszor, de előbb-utóbb sikeres lehet. Van is egy ilyen mondás, hogy „egy befektető addig nem is szeret befektetni, amíg a másik fél legalább egyszer el nem bukta a vagyonát vagy legalább a vagyonának egy jelentős részét”, mivel ebből is le tudja szűrni, hogy mennyire fog felelősségteljesen bánni az ő pénzével.

Startup kifejezés viszonylag új a piacon (8-10 éves), bár ötletek mindig is voltak. Mit gondolsz, ez a „startup lufi” mikor fog kidurranni?

Nem, határozottan nem fog... Lehet ,hogy más irányba fog elmenni, vagy másképp fogják nevezni, de innovációk mindig is voltak. A startup irány jelen pillanatban azért változott jelentősen, mert a klasszikus pénzintézeti tevékenységek, amelyek kihelyezett pénzt és annak kamatozását veszik figyelembe, azok ma már rettentően alacsony kamatot hoznak. A pénzintézetek, finanszírozó társaságok is nyitottak, hogy a klasszikus pénzkihelyezés mellett különböző startup finanszírozásra is különböző budgetet különítsenek el, mivel azokat sokkal nagyobb dinamikával megtérülő befektetésként tudják kezelni, sokkal több pénzt hoz rövidebb idő alatt és ezért finanszírozzák meg. Emellett a világ fejlődésének felgyorsulása is megigényli, hiszen ez lendíti fel még jobban a mai világot.

Tehát folyamatosan lehet menni ötletekkel?

Igazából nálam rengeteg ötlettel és „deszka modellel” , működés előtt álló prototípussal vagy szolgáltatással jelennek meg a gazdák. Teljesen kész projektből kevés van, hiszen odáig eljutni is nagy innováció, hatalmas tőkeinvesztíció van az innovációban ahhoz, hogy ezek meg tudjanak valósulni. Ha egyszer valami elkészül, azzal már könnyű mit kezdeni, de ebből nagyon kevés van. Most pont egy olyan fázisba vagyunk, hogy a befektetőinket arra próbáljuk ösztökélni, hogy már a startup indulási fázisában is szálljon be, igaz lehet, hogy sokkal nagyobb kockázatot vállal, de azért nem jutnak jó projektekhez a befektetők, mert nagyon kevesen finanszírozzák meg, hogy megkockáztatják a pénzüket, abban a szakaszban, amikor még nem lehet tudni, hogy az adott projekt sikeres lesz-e vagy sem.

Ezek szerint nem csak a startup elindításával foglalkozol, hanem befektetőkkel is tartod a kapcsolatot?

Abszolút, hiszen nagyon fontos velejárója az ötletből dollár projektnek. Most jelenleg olyan befektetőkkel tárgyalunk, akiktől ha megkérdezem, hogy mekkora összeget szeretnének befektetni, akkor arra sarkallom, hogy a befektetéseik kb. 5%-át „seed fázisban” lévő projektekre fordítsák, mert abból rengeteg van.

Terméket vagy szolgáltatást érdemes kivinni?

Technológiát! Leginkább erre van most a legnagyobb igény ez a piaci érdeklődés 60-65%-át teszi ki, kb. 5% a szolgáltatás és a maradék 30% az egyéb termék.

Mit értesz ezalatt?

Műszaki, élelmiszer, vegyi árú, vagy gép, de abból kevesebb van. Ma az elektronikai, informatikai projektek a legnagyobb húzóág és abba szeretnek a befektetők leginkább beruházni. Szerintem azért egy kicsit túlgondolják ezt, mivel túlárazott projektek vannak a piacon, amik nem reálisak, ebben azért jobban érzek egy „dotcom lufi” kockázatot, hogy túlértékelnek valamit. Úgy gondolom ezeknek a projekteknek a validálása inkább marketingen alapszik, mintsem egy olyan valódi érték, amit képviselne.

Te is a technológiát pártolod?

Én minden projektet pártolok, az egyszerű és jó szolgáltatásban is meglátom az ötletet. Én a legtöbbször nem minősítem a projekteket, hiszen ez teljesen szubjektív, de sajnos az élet megkívánja, hogy elkezdjük szűrni, validálni az ötleteket, mert azt azért látom, hogy melyik projekt az ami életképes vagy melyik az amit még egy kicsit masszírozni kell.

Szerinted hány startupot bír még el a piac?

Sok milliót… A piac az elbírja, a kérdés az, hogy mennyire ötletes. Még egyszer ne próbáljuk feltalálni ugyanazt, mert vélhetően nem lesz belőle siker, de mindent lehet továbbfejleszteni, viszont emellett a legfontosabb, hogy priorizáljunk. Van aki túl korán lép piacra, van aki túl sokáig vár és más feltalálja ugyanazt és megvalósítja. Jogvédelemre is figyelni kell, szóval nagyon sok probléma van, amibe bele lehet ütközni, de a mi feladatunk az, hogyha valakinek van egy ötlete akkor mihamarabb váltsa dollárra.

 

otletboldollar

 

Apropó Ötletből dollár ez honnan jött?

Az ötletből dollár egy platform a munkánkhoz. Van nekem egy üzlettársam Andrássi Betty, akivel egy üzleti rendezvényen találkoztunk először, ahol leültünk egymással szemben és Mi ketten voltunk az egyetlenek akik nem akartak eladni a másiknak, majd utána egy konferencián találkoztunk újra, ahol mindkettőnket felkértek előadónak, először ő adott elő a „tanulással kapcsolatos kudarcokról és sikerekről” beszélt, majd utána én a „kudarcok és sikerek az amerikai piacra-lépéssel” kapcsolatban. Ezután rájöttünk, hogy mindkettőnkre szükség van egy ilyen projekthez, míg Betty az aki az emocionális oldalát kezeli a projektnek, én a racionális oldaláért vagyok felelős.

Mit jelent ez?

Legyen cég, legyen székhely, legyenek engedélyek, legyen meg minden olyan, ami a piacra jutáshoz szükséges, de emellett kapcsolati tőkét vagy akár befektetőt is biztosítunk. Nálunk olyan információt kaphatnak, ahol nem viszik félre, lépésről-lépésre eljutnak, elbukás nélkül legalább addig, hogy a siker kapuján beléphessenek. Persze a siker nem itt kezdődik, nem mi fogunk eladni, nem mi fogunk terméket fejleszteni, de mi vagyunk a híd, ami összeköti őket. Nagyon sokan nem ismerik Amerikát, nem tudják milyen szokások vannak, hogyan kell prezentációt tartani, hogyan kell egyáltalán megjelenni, például erre is felkészítjük őket. Emellett nem elég a racionalitás, kell a pszichológus segítsége.

Tehát akkor egy jó mankó vagytok?

Igen, jól gondolod, hiszen nem csak az elindulásban segítünk. Ráadásul nem jön egyik napról a másikra a siker és egy projektnek is több szintje-fázisa van. Ha valakinek kapcsolatra van szüksége, akkor igyekszünk ajánlani valakit, vagy ha nekünk nincs, akkor beajánljuk olyanhoz, aki talán segítségére tud lenni. Emellett ha valaki befut vagy hirtelen túl nagy siker éri, akkor kell igazán helyén lennie az eszének, nagyon sokan nem tudják feldolgozni ezt, úgynevezett imposztor szindrómába esnek.

Amikor valaki nem tudja elhinni és elfogadni, hogy sikeres?

Általában nem születik az ember a mézes csuporba, de bele lehet esni és ki is kell tudni mászni belőle úgy, hogy az a méz meg is maradjon. Ilyenkor az emberek fejében gátak és korlátok keletkeznek, „hogyan jutottam el ide? Megérdemlem-e egyáltalán?” És még sok hasonló kérdések kerülhetnek elő, s bizony a projektet nagyon meg tudja állítani vagy akár kudarcra is tudja ítélni.

A Te munkád az „Ötletből dollárral” kimerül vagy van olyan projekt, amiben részt veszel és kifejezetten Amerikához kötődik?

Van olyan projekt amiben én is benne vagyok, az egyik ilyen a Dockstar, ami jelenleg másfél milliárd dollár értékű projekt, ami elég magas invesztíciót kapott. A telephelyet Szentendrén vásároltuk meg, erre építjük fel a gyárat, mivel a megrendelés állományokat ki kell szolgálni.

Külföldi projekteket is felkarolsz vagy belföldre is koncentrálsz?

A projektek 90%-a magyarországi, a maradék az Európa Unió területéről van, osztrák, dán, belga, francia, német, de minden esetben van valamilyen magyar kötődés, hiszen ajánlás útján jutnak el hozzám a projektgazdák.

Milyen kapcsolatokat tudsz felajánlani annak, aki kijut Amerikába?

A lányom férje a vejem, aki kinn él Amerikában, annak idején Ő mutatta nekem azt az üzleti klubbot ahova járok. Nagyon érdekes története van, mert a klub idősebb, mint az a város, ahol megtalálható. Itt vállalkozók, cégek, magánszemélyek, üzletemberek, szállodaláncok, éttermek, több ezer vállalkozás van jelen, teljesen átfogóan, amiben nem mindenki ugyanolyan attitűdű, de van egy több száz fős aktív mag, akik rendszeresen járnak a találkozókra és abszolút segítik egymást. A klubba cégszerűen lehet belépni, ha amerikai vagy akkor magánszemélyként is, de alapvetően mindenki egy céget vagy ötletet képvisel. Alapvetően nem egy drága dolog, de egy nagyon aktív kapcsolati tőkéhez lehet jutni. Ha csak abból indulsz ki, hogy mindenkinek van 10 olyan ismerőse, aki nem ebből a szcénából való, akkor azért ez már egy 30.000 fős bázist jelent. Amit valljuk be, feldolgozni is nehéz. Olyan még nem fordult elő, hogyha valaki kapcsolatot keresett volna az USA-ban akkor 1-2 telefonon belül ne tudtuk volna valakihez odairányítani.

 

losangeles
Los Angeles

 

Mit tartasz a legfontosabbnak egy ilyen üzleti klubban?

A mai világban mindenki beleragadt a számítástechnika és a mobiltelefon világába, viszont megkerülhetetlen és a kapcsolatépítés alapja a bizalom kialakítása, amit csak és kizárólag személyes úton lehet elérni. Legalább egyszer lássák egymást az emberek, hiszen a bizalom kiépítése egy személyes találkozás és interakciók során épül fel, utána lehet video chatelni, e-mailezni, telefonálni, de az első lépésnél ez elengedhetetlen. Én pl. senkinek nem csinálok semmit, amíg legalább egyszer az életben nem találkoztunk és nem ismertük meg egymást valamilyen szinten, ez nálam alapelv.

Az amerikai üzleti klub kultúrája olyan, mint itthon?

Teljesen más, először is tisztességesen játszanak. Sose tapasztaltam azt, hogy ha valaki valamit elintéz a másiknak, akkor asztal alatt egy borítékot kért volna. Nem azt mondom, hogy nem létezik a korrupció, de ebben az üzleti életben nem jelenik meg. Mégpedig nagyon egyszerű oka van, tulajdonképpen mindent lehet üzleti alapokra helyezni. Egy munka után jár az üzleti jutalék, számla ellenében egy konszolidált adó megfizetése mellett megkapja a honoráriumát és mindenki boldog. Én azt gondolom, hogy azért működik jól, mert mindenki hajlandó a másik munkáját korrektül megfizetni. Nem azt várják el, hogy tegyél szívességet, aztán majd egyszer visszaadom a szívességet, mert a végén a szívesség aránya átbillenhet, aztán a végén azért nem segítenek, mert kellemetlen. Az sokkal tisztességesebb, ha megtiszteljük egymás idejét és megfizetjük azt. Persze lehet kedvezményt adni, vagy más formában meghálálni a munkát, de nem várhatjuk azt, hogy visszaéljünk más idejével és jóhiszeműségével és ezzel ők tisztába vannak és ez ehhez ugyanúgy hozzátartozik. Ha mindenki ingyen dolgozna, miből fizetnénk a csekkeket, a kocsit vagy az ételt az asztalra? Ez egy kialakult szokás, ami elfogadott.

Hogy állsz a magyar üzleti klubbokkal?

Nem mondom, hogy az összesben jártam már, de nagyon sokban megfordultam már és van olyan, ahova rendszeresen eljárok és van olyan, ahova nem szívesen megyek. Nekem nagyon fontos, hogy jól tudjam érezni magam és ne az számítson, hogy milyen autóval érkeztem, vagy milyen óra/ékszer van rajtam… hanem akikkel ott találkozok, jól érezzem magam, hiszen ez egy bizalmat teremtő helyzet. Lehet, hogy akkor egy kapcsolatból nem lesz azonnal üzlet, de lehet, hogy hónapokkal vagy évekkel később lesz közös üzlet, vagy egymás kapcsolati tőkéjén keresztül tudunk üzletet csinálni. Én azt gondolom, vegyük például a Juhhé! Business-t, ahol már az első pillanattól kezdve szívesen járok, mert rendkívül jó a hangulat. Az ember az érzései alapján dönt, ha tetszik a miliő, jó a tematika, a hangulat, a környezet, akkor ezek mind olyan minőségi feltételek, amik minősítik magát a rendezvényt. A Juhhé! Businessben nem csak jó a hangulat, hanem inspiráló történeteket lehet megismerni, hasznos kapcsolatokra lehet szert tenni, csak ajánlani tudom.

Köszönjük a szép szavakat, valóban törekszünk a minőségre, de fontos szempont, hogy a kapcsolatokon kívül ismerjenek meg a résztvevők olyan ötleteket, amiket már mások sikerre vittek. A legtöbbször olyan ismert vagy kevésbé ismert viszont dollármilliókban vagy akár milliárdokban mérhető az értékük és a legfontosabb, hogy ne csak egy történetet halljanak, hanem akár személyesen is gondolatot cseréljenek ezekkel az emberekkel. Igen jó látni, hallani azt, ha valaki elér egy sikert és ahhoz milyen utat járt be, mert mindennek vannak buktatói és sikerei is, ez egy jó fórum, amiből tanulhat az ember.

És technikai oldalról nézve, ha valakinek van egy ötlete, akkor mi a feladata?

Hívjon fel! Ha van egy órája a számomra, akkor nekem is lesz az ő számára és bátran lehet jönni bármilyen ötlettel, mert sose lehet tudni, hogy miből lesz a jó ötlet. A legtöbbször ezért nem szoktam minősíteni mások projektjét, mert nem én döntöm el, hogy melyik a jó projekt. Meghallgatom és nagy valószínűséggel meg tudom mondani, hogy melyik az a jó irány és mi az a jó sorrend, amit érdemes követni. Ezt követően egy projektcéget szoktunk alapítani, ezzel megteremtjük azt a környezetet, hogyha befektetőt találunk, akkor legyen hova befektetnie. A kultúra azt kívánja és a tapasztalat is az, hogy egy saját országbeli céggel hamarabb szerződik egy befektető, mint egy másik országbelivel. Gondoljunk csak bele, hogy fordított helyzetben, már csak utánajárás egyszerűsége és a cég hitelessége is jobb, ha hazai jogkörnyezetben lévő partnerrel szerződünk. Nem utolsó sorban egy amerikai cégnek, presztízs értéke is van.

Kötelező az üzleti terv?

Jó ha van, de az se baj, ha nincsen, mivel az amerikai elvárásoknak nem biztos, hogy megfelel.

Sok mindent elárultunk az első lépésekből, azért hagytunk még feltáratlan pontokat, mit javasolsz az érdeklődőknek, zárszónak?

Hívjanak fel!

Fizetős tartalom
Nem