Ugrás a tartalomra
Mérő László


A rendezvény információi:

                                                 A bizalom mint értékteremtő tényező

                                                                            avagy

                       Hogyan válik a bizalom közvetlen gazdasági értéket teremtő tényezővé?

 

dr. Mérő László magyar matematikus, publicista, pszichológus, játékfejlesztő, az ELTE Pszichológiai Intézetének és a Babeș–Bolyai Tudományegyetemnek professzora. Elsősorban ismeretterjesztő könyveiről, előadásairól ismert.

Eredeti szakmája matematikus, később a műszaki tudományokból (mesterséges intelligencia) doktorált, az utóbbi 34 évben pszichológiai kutatóként dolgozik. Oktatott tárgyai többek között: Gazdaságpszichológia, Emberi gondolkodás és döntés, Érzelmek logikája, Játékelmélet, Memetika, Kutatásmódszertan.

Közel húsz évig vezetett egy játékszoftver-fejlesztő céget, néhány évig Rubik Ernővel is dolgozott. Azóta inkább tanácsadóként, coachként más cégeket segít.

 

                                                                             

Május 19-én, csütörtökön délután újabb kivételes hangulatú előadással, Mérő professzor érdekes sztorikkal és eredeti humorával folytatódik a Juhhé!  Business következő rendezvénye.

Az üzleti célú kapcsolatok vizsgálatakor legtöbbször felmerül a bizalom fogalma is, amellyel először a szociálpszichológia és a szociológia foglalkozott. A marketing tanulmányokban az 1980-as években fordult elő és a következő évtizedektől egyre nagyobb figyelem fordult erre a témakörre.

A bizalom fogalmát A magyar nyelv értelmező szótára a következőképpen határozza meg: ―Valakinek az olyan személyre irányuló érzése, akinek becsületességéről, helytállásáról, jó képességeiről, szándékainak helyességéről, segítőkészségéről meg van győződve.

A piaci hírnév azon az észlelésen alapszik, mely szerint üzleti partnerünk őszinte, megtartja ígéreteit, továbbá minőségi terméket és/vagy szolgáltatást szállít.

 

Warren Buffet ismert mondása szerint 20 év kell a hírnév kiépítéséhez, de annak lerombolásához elég öt perc is. Általában tehát a hírnév, de a bizalom kifejlődéséhez is bizonyos időre van szükség.

A bizalom hiánya károkat okozhat.

A tisztességtelen módon való együttműködés könnyen visszaüthet, ha változnak az erőviszonyok, körülmények.

Stratégiai szövetség kialakításakor a sikertelenség leggyakoribb oka a bizalom hiánya.

 

Ma már egyre több kutató és gyakorlati szakember keresi a hosszú távon sikeres üzleti kapcsolat titkát, amely nem csupán a vállalkozások profitjának alapvető feltétele, hanem talán életben maradásuk záloga is. A bizalom az alapja mindenfajta együttműködésnek, szervezet- és hálózatépítésnek.

                                                               

A remek humoráról és izgalmas, lényeglátó gondolkodásmódjáról ismert tudós előadásairól azt szokták mondani: az okos emberek színvonalas szórakozása. Nem csoda, hogy Magyarország-szerte mindenhol vastapssal köszöni meg ezeket a közönség.

A számos díjjal kitüntetett matematikus-pszichológus professzor azoknak sem okoz majd csalódást, akik egy előadástól valóban sok információt és hasznos ismereteket várnak – de azoknak sem, akik szeretik az érthető megfogalmazást, az érdekes sztorikat és a jó humort, ezek ugyanis mind az erősségei közé tartoznak.

 

Miért előnyös az üzleti életben a bizalom? Gyere el Te is, hallgasd meg és használd fel a Juhhé! Business előadásain kapott tudást!

A rendezvény kapcsolatépítés nélkül csak feleannyit ér, ezért a Juhhé! programjai nem maradhatnak el ismerkedés nélkül, hiszen jórészt az üzleti kapcsolataidon múlik, Te milyen sikeres is vagy valójában, ezért nagy hangsúlyt fektetünk erre (is). Legyen az egy beszállító, alvállalkozó, partner vagy vásárló, az ő sikere a Te sikered is. Az előadást követően a megszokott asztalforgásos rendszerben történik a kapcsolatépítés. (Irányítottan, asztalmoderátorokkal, így kényelmesen, az utolsó forduló végére minden vállalkozóval lehetőséget adunk a találkozásra és beszélgetésre.)

 

lurdy1



A Juhhé! vállalkozói közössége egy nyitott szemléletű, pozitív beállítottságú, segítő szándékú vállalkozókból és döntéshozókból álló közösség, ahol azért jönnek össze, mert ez jót tesz nekik és a vállalkozásuknak egyaránt!

 

juhheszületésnap


A program:


14:30 Kapunyitás - Kiállítókkal és érkező vendégekkel kötetlen beszélgetési lehetőség
15:30 I. szekció: Köszöntő
15:40 Dr. Mérő László előadása
16:50 Csősz Péter gondolatai
17:00 Szünet
17:15 II. szekció: Networking I. - IV. forduló & Kötetlen beszélgetés (Juhhé! program)
18:15 Szünet
18:30 II. szekció: Networking V. - VIII. forduló 
19:30 Záró gondolatok
19:45 III. szekció: Kötetlen beszélgetés (Business program) - vacsorával egybekötve (Prémium program)
21:00 Hivatalos búcsú
22:00 Zárás

 

Helyszín

Lurdy


A Juhhé! törekszik, hogy a legjobb élményeket, a legjobb minőségben biztosítsa tagjai számára, a megnövekedett érdeklődés miatt a Lurdy rendezvényközpontot választotta.

Cím: 1097 Budapest, Könyves Kálmán Krt. 12-14.

 

 

szünet


Parkolás:
Minden résztvevő számára a rendezvény ideje alatt díjmentes. Belépőkártyák érvényesítése a regisztrációs pultnál történik.

Lurdy Parkolás

Megközelítés:
Gépkocsival vagy tömegközelkedéssel (kattints a linkre)


JEGYEK és ÁRAK:

Sétálójegy, vagy hallgatói próbajegy:
- Open networkingen való részvétel 15:00-tól
- Előadáson való részvétel
- Kötetlen beszélgetési lehetőség a többi sétáló jegyessel vagy hallgatókkal 18:00-ig
Ára: 5.700Ft+Áfa KEDVEZMÉNYES JEGYÁRÉRT KATTINTS IDE


Networking jegy:
- Open networkingen való részvétel 15:00-tól
- Előadáson való részvétel
- Irányított beszélgetési lehetőség Networking szektorban
- 20:00-tól kötetlen beszélgetési lehetőség

Ára: 13.300Ft+Áfa, regisztráció nélküli vásárlás itt érhető el.


Prémium jegy:

- Open networkingen való részvétel 15:00-tól
- Előadáson való részvétel
- Irányított beszélgetési lehetőség Prémium networking szektorban
- Vacsorával egybekötött záróprogram

Ára: 23.300Ft+Áfa, regisztráció nélküli vásárlás itt érhető el.

 

 


 


A rendezvény dátuma:

Helyszín:






Bejelentkezem


Regisztrálok