Nagy sikert aratott az előző havi online találkozónk. A találkozón nagy hangsúlyt fektetünk az edukációra és a kapcsolatépítésre. Kapcsolódj Te is más vállalkozókhoz, tanulj és dolgozz össze az ott lévőkkel!
Ez az online találkozó attól válik különlegessé, hogy élőben csatlakozhatsz az Örs vezér téri Juhhé! klubhoz, ahol egy időben az Üzletépítők csoporttalálkozó is zajlik.
Az előadás témája: Kommunikációs készségek fejlesztése
– Hogyan adj elő?
– Hogyan használd jól a segédeszközöket, hogy érdekes és látványos prezentációd legyen?
– Testbeszéd tippek, urald a teret!
Előadó pedig nem más, mint Szabó Atis, nyilvános beszéd tréner, aki az AddElő Magad alapítója és a Juhhé! retorikai szakértője. Az elmúlt 12 évben több, mint 600 óra csoportos workshopot tartott és több, mint 900 órát beszélt már közönség előtt.
Háromszor nyerte meg a Budapest Toastmasters Club klubszintű versenyét, később területi bajnoki címet is szerzett, illetve egy évig volt a Klub Elnöke.
Tartott workshopokat többek között a Lufthansa Systems, a MOL és a Hell Energy vezetőinek is, most pedig hozzánk látogat el, hogy a Juhhé! Business Club tagjai és vendégei is ” elő tudják adni magukat”!
Tarts velünk!
Tematika:
A program összesen 3 órás
16:00-16:40 Edukatív rész
16:40-17:00 Szünet
18:00-19:00 1 percen bemutatkozó körök
18:00-19:00 Kötetlen vagy akár privát beszélgetések
19:00 Zárás
Díj:
Klubtagoknak az online formátum díjmentes, de regisztrációhoz kötött! (Válaszd a díjmentes klubtag jegyet!)
Klubtagoknak offline jegy 4.000 Ft+áfa
Vendégeknek: 6.000 Ft+áfa, ami tartalmazza a jelenlévők elérhetőségeinek listáját is.
A regisztráció után e-mailben elküldjük a Zoom linket, amin keresztül csatlakozni az eseményhez, 15 perccel a kezdés előtt!